Aranyhalacska
Estére, Kovács Ákos koncertjére már valóságos tömeggé nőtte ki magát a Kossuth téri forgatag. Hatalmas ovációval, tapssal fogadták a dalokat a vásárhelyiek. A népszerű zenész tegnap délelőtt az államalapítás városi ünnepségén, a Szent István téren mondott beszédet. Kiemelte, Magyarország utat tévesztett, újra be kell bizonyítanunk, méltók vagyunk Szent István örökségére. Tisztázni kell, mit akarunk a jövőtől, először célszerű magunkban kezdeni a világ rendbetételét – mondta.

Kovács Ákos előadóművész mondta az ünnepi beszédet Hódmezővásárhelyen - delmagyar.hu

Beszarok, én jövőre minimum Fásy Ádámot szeretném Budaörsre. Sólyom meg tartson rövid táncbemutatót.

(via cvikli) Egy cseppet sem hiteltelenebb mint bármelyik felkent politikus.

Cite Arrow reblogged from cvikli
phaidros:

bzdmg:
Szóval van egy sorozat valamelyik Discovery-n a Hubble-ről. Azt mondja, hogy több milliárd fényévre is ellát. Mivel ez a több milliárd fényév azt jelenti, hogy olyan messze van, hogy a fény több milliárd év alatt ér ide, ezért amit tulajdonképpen látunk a Hubble által, az a múlt. Kicsit nehéz felfogni nekem, de nagyjából vágom, hogy ez mit jelent. Namostakkor. Elképzelhető olyan, hogy valami kurvagyorsan közlekedik, gyorsabban, mint a fény. Tegyük fel, hogy ez a valami felénk közeledik, tehát a fénye még nem ért ide A pontból, de ő már B pontban van, ami közelebb van hozzánk. Egyszerre két helyen fogjuk látni akkor?
sztem valamiféle csíkot látsz inkább , nem csak a két állapotot

visszafele látod mozogni.
A látás azt jelenti, hogy visszaverôdik róla a fény, mvel azonban megelôzi a róla visszaverôdô fényt, így azt fogod látni ahol volt, és nem azt, ahol van. Amikor A pontban van, megindul a fény feléd, és ideér T0 idôpontban, amikor B pontban van, az akkor elindult fény elôrébb jár, mint az A pontban elindult. tehát sorrendben te a B-A pontokat látod meg, míg ô A-B sorrendben mozgott.

phaidros:

bzdmg:

Szóval van egy sorozat valamelyik Discovery-n a Hubble-ről. Azt mondja, hogy több milliárd fényévre is ellát. Mivel ez a több milliárd fényév azt jelenti, hogy olyan messze van, hogy a fény több milliárd év alatt ér ide, ezért amit tulajdonképpen látunk a Hubble által, az a múlt. Kicsit nehéz felfogni nekem, de nagyjából vágom, hogy ez mit jelent.
Namostakkor. Elképzelhető olyan, hogy valami kurvagyorsan közlekedik, gyorsabban, mint a fény. Tegyük fel, hogy ez a valami felénk közeledik, tehát a fénye még nem ért ide A pontból, de ő már B pontban van, ami közelebb van hozzánk. Egyszerre két helyen fogjuk látni akkor?

sztem valamiféle csíkot látsz inkább , nem csak a két állapotot

visszafele látod mozogni. A látás azt jelenti, hogy visszaverôdik róla a fény, mvel azonban megelôzi a róla visszaverôdô fényt, így azt fogod látni ahol volt, és nem azt, ahol van. Amikor A pontban van, megindul a fény feléd, és ideér T0 idôpontban, amikor B pontban van, az akkor elindult fény elôrébb jár, mint az A pontban elindult. tehát sorrendben te a B-A pontokat látod meg, míg ô A-B sorrendben mozgott.

Azért ezt egy kicsit túlzásnak érzem

jpnd:

smalladam:


A Honvédelmi Minisztérium ünnepélyes keretek között megköszöni a Felipe
Massa Forma 1-es autóversenyző baleset utáni mentésében és gyógyításában
részt vett szakemberek munkáját.

Az eseményen részt vesz és elismeréseket ad át Dr. Szekeres Imre
honvédelmi miniszter, valamint beszédet mond és elismeréseket ad át
Ricardo Leyser Goncalves, Brazília Sportminisztériumának államtitkára, Dr.
Székely Tamás, egészségügyi miniszter és Dr. Jauernik István, az
Önkormányzati Minisztérium államtitkára jelenlétében.


Ideje: 2009. augusztus 17- én (hétfő) 10.00 órától.


Helye: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum

(Bp., I ker. Kapisztrán tér 2-4)


PROGRAM


- 09.30-ig Sajtó képviselőinek beérkezése, akkreditáció

- 09.50 Díszvendégek bevonulása

- 09.55 A narrátor ismerteti a rendezvény lefolyását

- 10.00 Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter fogadása

A jelentést beadja: dr. Grósz Andor orvos
dandártábornok

- 10.03 Magyar Himnusz, Brazil Himnusz

- 10.10 Ricardo Leyser Goncalves, brazil államtitkár
beszéde

- 10.18 Elismerések átadása (átadja Dr. Szekeres Imre
és Ricardo Leyser Goncalves)

10.48 Bernard Ecclestone, a Forma 1 licenstulajdonosa és
Felipe Massa köszönőlevelének ismertetése

- 11.05 Szózat

A Honvéd kórház teljes szakmai stábja köszönôlevelet küldött Joe Farraighnak, a McLaren csapat tizenhármas számú csavarbehajtó mérnökének, amiért közremûködése miatt F.Massa autóversenyzôt elláthatták, így a nyolcéve húzódó CT berendezés beszerzésére Kiss-Kun Áron seggnyalási szakállamtitkár saját kölcsönhelikopterén ment el a szlovéniai Brzcenbe.

via fashionablygeek.com
Az utolsó baana